2012. jún 25.

Gyerekműsort szervezni tudni kell!

írta: humorista
Gyerekműsort szervezni tudni kell!

gyerekmusorok.JPGKülönböző gyerekműsoraimmal az elmúlt kb. 17 évben rengeteg helyen felléptem már; de rendezvényen ilyen jól rég éreztem magam…

…mint az elmúlt hétvégén Hajdúböszörményben. Pedig kicsit tartottam tőle, hogy fog sikerülni a szabadtéri fellépés, hiszen az autó hőmérője 30 fokot mutatott – dög meleg volt, na! Az első kellemes meglepetés akkor ért, amikor megláttam a helyszínt: fedett színpad, a közönség jó része pedig árnyékban ül. Számtalan road show-n vettem már részt a Sláger Rádió, a McDonald’s, a Minimax stb. jóvoltából és bizony, ezeken a nyári fellépéseken rendszerint jócskán le szoktam izzadni, egyrészt a hőségtől, másrészt azért, mert a nagy melegben alig tudtam közreműködőket felhívni a színpadra. A hajdúszoboszlói Fürdőkert viszont tökéletes helyszín volt a családi programok számára: a tűző nap elől volt hová bújnia a közönségnek, volt a közelben mosdó, ivóvíz, olcsó büfé, voltak padok, asztalok, ahová le lehetett ülni…

Igen, a fent említetteknek természetesnek kellene lennie mindenhol, sajnos azonban kevés szabadtéri rendezvényen sikerül ezeket az alapvető dolgokat megszervezni. Arról meg nem is beszélve, hogy ingyenes volt az ugráló-vár, a körhinta, az íjászat, a lufi-hajtogatás (itt hívnám fel a figyelmet Szentirmai Péter-re, a kiváló lufi-hajtogatóra, aki több tucat figurát hajtogatott órákon keresztül a gyerekeknek!).

Végre egy rendezvény, ahol a gyerekműsorokat nem zsúfolták egymás helyére-hátára, a fellépésem után volt idő, hogy kényelmesen behangoljon az Alma Együttes – ezalatt a gyerekek is fel tudtak töltődni a koncertjükre. Innen üzenem minden gyerekműsor szervezőnek, hogy nem attól lesz tartalmas a délutáni gyerekprogram, hogy meghívunk 127 zenekart, bohócot, tánccsoportot, és megállás nélkül váltogatjuk őket a színpadon. A kevesebb program több, emlékezetesebb élményt jelent a gyerekeknek, akik bizony (életkortól függően) 20-30-40 percnél tovább nem nagyon tudnak koncentrálni egy adott műsorra.

Ez az, amit a hajdúböszörményiek tudtak és ezért sikerült olyan jól a rendezvényük, hogy még én is órákon keresztül ott ragadtam a rendezvényükön, annak bájossága, barátságossága miatt.

Azt meg nem is említve, mekkora szeretettel fogadtak ott mindenkit: kisebb-nagyobb gyerekeket, felnőtteket, szép korúakat, vendégeket és fellépőket…

Köszönet érte!

Gyerekműsor Blog linkajánló

Interaktív családi szórakoztató műsor

Műsorvezető rendezvényre

Humorista Blog

Kell egy kis paThalia!

Szólj hozzá

bohóc gyerekműsor gyerekeknek gyerekprogram road show alma együttes